Azt álmodtam, hogy világhírű holywood-i rendező vagyok. Mint rendező a következő dickensi történet megfilmesítésébe kezdek:
1920 évek Budapest. A városszélén árvaház, az elhagyott gyerek karácsonyi ünnepségre készülnek. Melegség önti el az amúgy rideg gyermekotthont, a szépen megterített díszteremet a külön alkalomra főzött vacsora illata lengi be. Ezek közül is kiérződik mákos bejgli fahéjas aromája – rejtélyes okok miatt ez fontos eleme a látomásnak. A nem mindennapi látványt egy hatalmas feldíszített karácsonyfa koronázza. A fa alatt pedig ajándékok; jóérzésű emberek adományai.
Az izgatott társaságot az otthon Igazgatója próbálja csitítani. Szakállás, bölcs ember. Néhány köszönő, hálát adó szóval, majd a gyerekek előadásával kezdődik az ünnepség, melynek prominens látogatói is vannak. Az otthonért legtöbbet tevő cégek, személyek meghívást kaptak a jeles eseményre.
Vegyes társaság. Itt vannak a baptisták: a két szikár, méltóságteljes angolt egy hatalmas fekete kíséri, aki komoly tiszteletet és ámulatot vált ki a gyerekből. Különálló kasztot alkotnak, nem vegyülnek.
A baptista hit alapja kizárólagosan a Biblia. Nevük az újszövetségi görög nyelvből ered: baptista, azaz bemerítve keresztelő. A baptista közösségek, a felülről szervezett egyházakkal ellentétben, alulról szervezett szövetségekbe rendeződnek.
Velük szöges ellentétben áll egy független jótékonysági szervezet két kedves arcú hölgyképviselője. Szoros a kapcsolat közöttük és gyerekek között. Névről ismerik egymást, a kisebbek versengenek, hogy ki tud hozzájuk bújni, az ölükbe ülni. A háttérben megbújva egy nagyobb cég önkéntesei. Fiúk és lányok vegyesen, kicsit elveszve, nem találva helyüket a lázás forrongásban. Az utolsó sorban néhány magányos önkéntes áll. Köztük egy tanárember, aki napi munka mellett az önkéntességi munkák szervezésében találja megvalósítani magát.
A vacsora izgatott moraj mellett gyorsan lecseng. Az ajándékok gazdára lelnek, a gyerekek önfeledt játszásba merülnek, míg a vendégek között néhol felszínes, ritkábban mélyre szántó beszélgetés alakul ki. Néhány kiscsibész próbál bekapcsolódni. Különösen a hatalmas fekete az, aki nagy érdeklődésre tart számot. Egy csillogó szemű, barnahajú kisfiú próbál beszédbe elegyedni vele. Kínos csend, a nagydarab fekete amerikai, csak angolul beszél. Végül viccesen rájuk mordul, szétröppen a banda.
Egy fürtös kislány egy csillagszórót próbál meggyújtani. Eredménytelenül.
A csillagszóró Japánból származik. 10gramm bárium-nitrát és 3gramm keményítő összekeverésével, majd 1gramm alumíniumporból és 5gramm durva vasporból álló fémkeverék hozzáadásával elegyet készítünk. Annyi forró vizet adunk hozzá, hogy a keverék masszaszerűvé váljon. A masszát drótdarabra kenve, majd 110 fokos sütőben néhány perc alatt kiszárítva kész is a csillagszóró. A kiszáradt csillagszórókat hevítve a bárium-nitrát oxigén fejlődése közben elbomlik. A felszabaduló oxigénben az alumíniumpor és a vaspor elég. Égés közben az alumínium fehér fénnyel világít, az égő durva vasporszemcsék pedig szikrázva alakulnak vasoxiddá.
A fiatal tanárforma segíteni próbál, átveszi a csillagszórót, közben összemosolyognak a pici lánnyal. A hirtelen támad melegségtől a csillagszóró önmagában lángra kaphatna. De ez nem adja magát. A nagyobb cég önkéntesei közül egy lány fordul feléjük egy égő gyertyát tartva. Tűz perzseli, égeti szív alakú formát, aztán egyszerre csak a vörös izzásból fehér csillagok szökkennek a magasba. A göndör fürtök mögött, az elkomolyodott barna szemekbe beköltöznek fényszikrák. A kislány nevet, fogja fénylő-égő szívet és elfut vele. A tanár és a menedzser beszélgetni kezdenek.
A történet végét nem tudom, mert reggel révén felébredtem. De hogy lesz ebből sikerfilm? Egyáltalán mi a műfaj dráma, szatíra vagy vígjáték? Esténként úgy próbálok elaludni, hogy pozitív véget álmodjak.
