Még mindig nem tudom, hogy miért írok blogot. Újabban azt veszem észre, hogy felülről mosolygok magamon, és közben írogatok. Magamról, magamnak és néhány számomra fontos embernek, akik közül a legtöbben nem is tudnak a blog létezéséről.
Szóval, Teó bemutatja, hogy ebédidőben és léc nélkül is lehet csúszni.Amúgy meg annyi dolgom van, hogy nem kapok levegőt. Normális ez?