Még mindig nem tudom, hogy miért írok blogot. Újabban azt veszem észre, hogy felülről mosolygok magamon, és közben írogatok. Magamról, magamnak és néhány számomra fontos embernek, akik közül a legtöbben nem is tudnak a blog létezéséről.
Elintéztem a repülőjegyet Párizsba, és email-en lefoglaltam a vonatjegyet Bayonne-ba. Azt még nem tudom, hogy ott hol és hogyan szállok meg, de majd csak kiderül ez is. Bayonne-ből a vonatjegyet – most éppen vonatpótló busz jár – még intéznem kell. Állítólag a…
A hétvége szuper volt.
Szombaton kirándultunk – cél a Vadálló kövek megtekintése volt. Igaz, hogy nem jutottunk el odáig, de a srácok nagyon élvezték. A soknapi esőzés hatására az egész területet egy patakrendszerré változott, ösvény alig létezett és 100 méterenként…
Nem fogom kifejteni, hogy miért, de úgy döntöttem megállok. A cégből közel 300-an mozdultak meg, két országon és 3 leányvállalatot átívelően. Az akciót mégsem tudom céges megmozdulásként értékelni, hiszen a siker csakis az egyének eredménye.
Még mindig a csokitojás akció lezárása az egyik téma nálam. Volt egy általam korábban megállapodásként értelmezett beszélgetés arról, hogy a cégünk esetleg támogatja a programot. Most úgy érzem, hogy az érintett felelős kihátrál – nem látom, hogy mindent megtett volna…
Virágba borult a házunk előtt ültetett díszszilva bokor. Igaz, hogy nem cseresznye, de hasonlóan a cseresznyefa virágzásához ennek is rövidnek mondható a szépsége és élettartalma. Megörökítettem.
Az akció végére 1161 tojás-ekvivalens gyűlt össze, amit 5 helyre szállítottunk ki: Tűzoltó utcai gyermekklinika Bókay utcai 1. számú gyermekklinika Vakok Állami Intézete Leányanya Alapítvány Hűvösvölgyi Gyermekotthon Ezen felül sikerült egy csocsóasztalt…