A pénteki munkanapokat sohasem szerettem. Jó, másnap szabadnap van, de nekem valahogy mindig erre a napra sűrűsödtek be az események. Ma sem volt másképp, a délelőttöt egyszerűen a katasztrofális kategóriába sorolom. Dougles Adams hasonlatával élve, annyi vonzereje volt, mint egy közlekedési balesetnek. Nem elemzem, mint általában itt is kettőn állt a vásár. Tudom, hol hibáztam. Ismerve a péntek ezen tulajdonságát, tudatosan próbálok erre a napra kellemesebb megbeszéléseket szervezni.

Régóta dolgozom a cégnél, több területen is volt lehetőségem kipróbálni magam. Mostanság nem könnyű, sőt egyre nehezebb helytállni. Van, amikor komolyan fontolgatom, hogy váltani kellene. A múltkor magától jött a lehetőség, engem kerestek meg. Mégis, maradtam. Leginkább azért, mert azt a potenciált, ami nálunk van nehéz felülmúlni. Nekem pedig szükségem van arra, hogy igényem szerint a core feladataimtól jelentősen eltérő területekbe is átnyúljak. A korlátok és nehézségek ellenére. G. egyszer azt mondta, hogy egyszemélyes intézmény vagyok. Én pedig a napi munkán kívül is teszem, amit tennem kell: legyen ez önkéntesség vagy bármiféle építőjellegű szervezkedés. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy mindezt első osztályú minőségben. Maximalista vagyok, áldás és átok egyaránt.

Szeretnék egy olyan önkéntességi programot összehozni, amelyben több céget mozgatunk egy irányba. Hogy ez pontosan miként, milyen formában történhet meg, azt még nem tudom. Csak a célt látom és a halvány koncepciót. Ebből kifolyólag találkoztam délután M.-mel. Ő is multinál dolgozik; egy önkéntes esemény kapcsán ismertem meg. Csak röviden tudtunk beszélgetni, de üdítő volt. Vajon lesz-e folytatás, eredmény, közös program?

A megbeszélés idejére leadtam az autót mosatásra. A munkahelyi szennytől megtisztulva indultam haza. Menetközben felhívtam V.-t. V. érdekes szerepet játszik az életemben. Talán ezt nem tudja, de nem is feltétlenül kell tudnia. Öntudatlanul is tanácsokkal lát el, spirituális mentor. Kicsit megrémített. Valószínűleg beszélek L.-lel is.