“A tánc a mindenség lelke, minden mozog, minden forog, nincs megállás.”
(Hajnóczy Rózsa – Bengáli Tűz)
Lassan két éve, hogy minden hétfőn táncolok. Furcsa kettősség: egyrészt őszintén szeretem ezeket a késő hétfői órákat, másrészt rendszeres morgok miatta. A hétfő okozta munkahelyi sokk után gyakran nehéz visszazökkeni a normális emberi viselkedés és élet keretei közé.
Jó dolog táncolni. Nem vagyok és nem is leszek a táncparkett ördöge, de élvezem a táncban rejlő őserőt. Hihetetlen, hogy akár egy egyszerű rumbában mennyi érzelem, dinamika rejlik. Hasonlóan a motorozáshoz, vagy a futáshoz teljesen ki tud kapcsolni, de jóval több annál. A tánc páros műfaj. Két ember teljes összhangja kell ahhoz, hogy a különálló mozgás látványos egységgé olvadjon össze. Akkor, a mozgással együtt, összeolvadnak a lelkek is.
Az 1 óra sajnos kevés, pont mire belemelegednénk, akkor hagyjuk abba.
