Az ember nem is gondolná; az angyalok polgári bérházban laknak. Álmomban láttam őket, vagyis pontosabban egyet. Érdekes látomás volt.
Az én angyalom sápadtan hevert egy kanapén, egészen emberi arcot mutatva. A fényes kisugárzás, félelmetes szépség és tökéletesség, az őt körülölelő környezettel együtt teljesen szürrealisztikussá tette a képet. Szerettem volna odamenni, megérinteni, megkérdezni - helyette csak álltam szótlanul és néztem. Egy apró zörej és elillan a törékeny látomás, akkor pedig már többet veszít a halandó ember. Fájdalmas egyensúly. Percek telhettek így el, boldog voltam.
Az angyal csak mosolygott, nem adott se többet se kevesebbet - aztán hirtelen észrevettem, hogy törött a szárnya. Ez felrázott, és azon kezdtem gondolkodni, hogyan tudnék én segíteni neki. Egyáltalán, hogy kerülhet egy angyal ilyen szituációba; miért nem gyógyítja meg magát? Talán hitét vesztette és már nem bízik magában? De akkor, hogy segít majd nekem? Micsoda kifacsart szituáció, ez is csak velem történhet meg.
Aztán mielőtt megoldást találtam volna, felébredtem.
