Sasmadar

December közepén, több mint 3 hónapos ottlakás után, immár másodszor is elhagytam a szülői házat.
Érdekes élmény – tele felemás érzésekkel – volt az ottlétem, számos rég elfeledett emlék kelt életre. A kisszoba, ahol gyerekéveimet töltöttem, a hidegszoba, ahol gimnazistaként és egyetemistaként laktam. Egy nyári napon úszás előtt omlett készítettünk Gyurival, egy fergetegesre sikeredett szilveszteri buli a barátokkal, az első félénk csók egy barnahajú lánnyal. A kert, ami most sajnálatos módon parkolóként szolgál. Megannyi ismerős könyv, a feledésbe merült olajkályha – kémiai kísérleteim színhelye, ki tudja hol van már. A pici konyha és az örökösen problémás fürdőszoba. Közös tanulások, programozás és felkészülés a zárthelyikre és vizsgákra. Közben – emlékszem – néztük a Twin Peaks-t; egy biztos pont, amikor megállhattunk lazítani.
Mégis ezekben a napokban leginkább a reggeleket szerettem. Kilépve a kapun kisiskolásnak éreztem magam, aki fogja magát, átmegy a főúton és bebattyog a szomszédos parkban lévő ódon épületbe. Közben csicseregnek a madarak, éled a szemközti panel. Békés, nyugodt hangulat, tele a virágok és a tavaszi átázott föld illatával, majd vidám folytatás az osztálytársakkal. Micsoda élet volt.