December 30.-án síelni mentünk Eplénybe. Sokan voltak, a hó inkább kijegesedett műhó, a felvonók lassúak – ez abból fakadt, hogy a 4 személyes felvonó egyrészt nem erre a tömegre van méretezve, másrészt elég sok kezdő volt a pályán.
Szokás szerint jól éreztük magunkat és természetesen meg volt az elkerülhetetlen Teó-esemény is, ezeket jellemzően bevonzza. Szóval, a sokadik körnél tartottunk már mikor a felvonóba való beszálláskor leoldódott a léce. Felfele menet ezen végig mulattunk; az utánunk következő második csapat hozta az elkallódott darabot. Kiszállás előtt javasoltam, hogy vegyük le az árván maradt lécet és néhány lépéssel álljon félre, míg nem jön meg a párja. Persze Teó ragaszkodott ahhoz, hogy Zolihoz hasonlóan showboardozva szálljon ki. A vége egy nagyobb gurulás lett, amely nyomán némi tisztelet is kialakulhatott Teóban a showboardosok iránt.
Egészen zárásig maradtunk és este 8 után értünk haza. A fektetéssel és az elalvással nem volt probléma.