Benne van a levegőben, csicseregnek a madarak és Teó – 6 évesek kicsit hamiskás bájával – egyfolytában a „Tavaszi szél, vizet áraszt” című dalt énekli. Éjjel, nappal.

A hétvégén sétálni mentünk a környékünkön. Bóklásztunk a kertek alatt, néztük a lassan ébredező természetet. A fiúk fényképezték a számukra érdekes pillanatokat. Ebbe minden további nélkül beletartozott egy csokor hóvirág, egy elsárgult levél, valamint az uszoda előtt álló, egymásnak hátat fordító, két rozsdás-durcás bicikli is.

Az egyik házikó előtt kicsi, sárga virágszőnyegre lettünk figyelmesek. Az aprócska virágok szinte a teljes felületet befedték, helyenként egy-egy szál hóvirág törte meg a sárga folyamot. A ház előtt egy öreg nénike figyelt minket. Elmosolyodott, mikor elmondtam, hogy a virágaiban gyönyörködünk, majd szótlanul bement a házba egy kicsi ásóért, és egy dobozkában átadott néhány tövet.

Szívből adta, örömmel fogadtuk. Ha lesz egy kis időm, veszek egy csokor tulipánt és elviszem neki.

Számomra immár bizonyos: itt a tavasz.