Állok egy tűfoknyi sziklaormon. Körülöttem semmi csak szakadék, a legközelebbi stabil föld 20-30 km-re van. Gyönyörű táj, békés és nyugodt. 96-ban, amikor az USA-ban voltam láttam hasonlót a Grand Canyonnál.
Az egyetlen probléma. hogy felettem és mellettem tomboló szélvihar. Alattam omlik, folyamatosan fogy a még megmaradt szikla. A kavargó szél törmeléket sodor az arcomban, az éles kövek folyamatosan megsebeznek. Egy hang arra kér, hogy álljak fél-lábon és szavaljak. József Attila – Levegőt. Természetesen, szívesen bármikor. Ha kell itt helyben meg is zenésítem, nekem belefér, erre kondiciónáltak.
Mosolygok, mint a sakál a Kengyelfutó Gyalogkakukkban, és várom hogy mikor zuhanok.
