Ma kétszeri nekiindulással, de ezt most hagyjuk, végülis futottam. Először egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy Húsvét hétfőjén nincs más dolgom, minthogy a patak partjára menjek mozogni, de aztán láttam, hogy többen futkároznak az enyhén csípős időben. Zavarom elmúlt és lelkesen kezdtem: Na, most futok 21km-t! Ezt neked Bécs és időzavar, felkészülök azért is!
16km lett, de úgy hogy a végén már szánakozó hangokat véltem hallani mindenhonnan. Az utolsó kilométeren már csak mentálisan húztam fizikai testem – orrom előrenyúlt, vezetve a törzsemet, míg a lábaim az istennek sem akartak előrébb lépni.
Ezzel a tartással értem az autóhoz – most azon gondolkodom, hogy mit tegyek, hogy Bécsben ne négykézláb érjek célba, illetve egyáltalán célba érjek.
Hűha vagy inkább, hajaj.
