Megvolt az első néhány futás a hazatértem óta. Ha nem is olyan intenzitással, mint korábban, de ebben a vonatkozásban visszatértem a korábbi kerékvágásba. Alapvetően az idő, ami korlátoz. Egyszerűen annyi minden mozog körülöttem, hogy egyensúlyt tartani ebben a hullámzásban külön művészet és emellett extra idő.
Visszatérve a futásra, meglepődve tapasztaltam, hogy az első körök után kis izomlázat érzek. Azt gondoltam, hogy napi 25-30km gyaloglás után az edzettségem csak nőhet. Viszont úgy tűnik, hogy futás és gyaloglás során jelentősen eltér a kérdéses izomcsoportok terhelése, és ezt az eltérést a nagyobb táv sem kompenzálja ki. Akárhogy is nézem, extra energiát kell befektetnem, hogy az Camino előtti állapotba kerüljek.
Közben cégen belül szervezem a szeptemberi futásokat. Ebből az Éjszaki futás a legérdekesebb. Nem a táv miatt, hanem azért, mert néhányan azt tervezzük, hogy a távot gyengén-látó futótársakkal együtt, őket kísérve tesszük meg. Remélem, hogy összejön a tervem és így egy kellemes futóeseményt ismét összekapcsolhatunk egy apró örömszerzéssel.