Sasmadar

Virágba borult a házunk előtt ültetett díszszilva bokor. Igaz, hogy nem cseresznye, de hasonlóan a cseresznyefa virágzásához ennek is rövidnek mondható a szépsége és élettartalma. Megörökítettem.

Az akció végére 1161 tojás-ekvivalens gyűlt össze, amit 5 helyre szállítottunk ki:

• Tűzoltó utcai gyermekklinika
• Bókay utcai 1. számú gyermekklinika
• Vakok Állami Intézete
• Leányanya Alapítvány
• Hűvösvölgyi Gyermekotthon

Ezen felül sikerült egy csocsóasztalt is bevonni az programba, amit a Leányanya Alapítvány kapott meg. Még rajta vagyok egy extra tételen, remélem összejön.

Tojás-ekvivalens: normál kinder tojás mérettől és ettől felfelé bármilyen csoki figura legyen az tojás, bárány, nyúl vagy csibe 1 tojásként, míg kis csokoládé figurák érzésre fél , harmad vagy hatod tojásként lettek számolva.

Hasonlóan a tavalyi akcióhoz, inkább a munkatársak, alsó- és középvezetők járultak hozzá a gyűjtéshez. Érdekes apropó, hogy épp ekkor volt nálam egy munkatárs a török leányvállalattól, aki tudomást szerzett az akcióról, és még Istanbulból hozott két nagy csokoládétojást. Ez önmagában megható, de a teljes képhez vegyük figyelembe, hogy a Húsvét jellemzően nem a török kultúra része. Eddig is kedveltem a törököket, hát most megint nagyon a szívembe lopták magukat.

Csütörtökön két helyre mentünk, amely számomra -a tavalyi akció katarzisa után- pokoljárás volt. A Tűzoltó utcai gyerekkórház nagyon kemény. Egyszerűen nem voltam felkészülve a daganatos gyerekekre, és mélyen belém égett, amit ott tapasztaltam. Jó volt látni, hogy a gyerekek örültek nekünk, de a pici örömük nem tudta ellensúlyozni bennem  a látványt. Dühített saját tehetetlenségem, hogy igazándiból nem tudok segíteni nekik. Pedig ezeknek a gyereknek is a szabadban lenne a helyük és futkosva kellene tojásokat keresniük, nem pedig csövekkel a testükben a kórházban feküdniük.
Délutánra teljesen kimerültem és futásban kerestem megnyugvást. Az évben ilyen gyorsan még nem futottam a 10 kilométert – Géza és Zsolt is lemaradtak. Az  az igazság, hogy izzadság mellé néhány könnycsepp is keveredett.

Ehhez képest a pénteki átadás kimondottan vidám volt. A Leányanya otthonban örültek a csokoládénak és a csocsóasztalnak. Ezután a csapat egyik fele a Vakok Állami Intézetébe vitte az előre kiszámolt Húsvéti csomagokat, én pedig Istvánnal a Hűvösvölgyi Gyermekotthonba vittem egy doboznyi csokitojást. Ők örültek nekünk, mi örültünk az ő örömüknek. A nap így lett teljes.

Köszönetet mindenkinek, aki az akcióban benne volt.

Röviden: az előző héten kedden 14, csütörtökön 5,8 és pénteken 10 kilométert futottam.

Ebből a pénteki futás kicsit kakukktojás, mert ekkor egyik kollégámat támogatása kedvéért mentünk ki a Margitszigetre. 30 kilométert futott a szigeten, Zolival az utolsó két körre mentünk ki, hogy ezzel is erősítsük benne a kitartást.

M. immár több hónapja intenzíven készül a bécsi maratoni futásra. Hihetetlenül tudományos módon áll hozzá, a pulzus, laktát-, aerob- és anaerob-küszöb kiszámolása, mérése és futás közbeni kontrollálása, számára mind a felkészülés részét képzi. Hozzá képes én csak, mint mérgezett egér, rohangálok körbe-körbe. Minden tudatosság nélkül.

Elhatároztam, hogy valami alapképzettséget felszedek. Végül is így épül az ember.

Gyűlnek a tojások, megint megerősödik bennem a tudat, hogy a cégben sok, jószívű és nemes ember van. Emellett, ahogy közeledünk az akció vége felé, úgy teljesedik ki a program. De erről később.

Lassan kezdjük kinőni a gyűjtődobozt, és egyfajta káosz kezd kialakulni a dobozon belül, ezért reggel elmentem a SPAR-ba, hogy hozzak néhány műanyagtartót. Tébláboltam, mert az édességeknél pakolászó SPAR-os hölgy arcáról sajnos nem a segítőkészséget olvastam le. Mivel azonban nem volt más, megszólítottam. Elmeséltem a sztorit, kórházban fekvő gyereknek gyűjtünk tojást, már sok van és szeretnék néhány tartó elvinni, ha lehet. A válasz nem cáfolta meg az arcot – rosszallással keveredő maximális elutasítás. Vajon mi juttatta el az illetőt erre a szintre?

A pénztárnál egy kedves, szemüveges néni volt, gondoltam nála is bepróbálkozok. Azon nyomban felállt, megnézte a raktárban ahol miután nem volt, visszavezetett az édességekhez és átrendezett néhány rekeszt. A 4 tojás mellé kaptam 3 tálcát is.
A végén egymásra mosolyogtunk. Mindkettőnknek pozitívan indult a nap.

Éjjel azt álmodtam, hogy Mátéval közösen indulunk az El Camino-ra. Érdekes, hogy a helyszín Lisszabon volt, aminek ugye nem sok köze van az útvonalhoz. Szóval, állunk a villamoson, enyhén megroggyanva a hátizsák súlya alatt. Máté kicsit kétségbeesetten arra kér, hogy legalább a túra indulópontjához villamossal menjünk és ne gyalog.
Másnap azon gondolkodtam, hogy vajon túlterheljük-e a Mátét. Másrészt, nem véletlenül volt velem álomban. A fiúk igen erősen ragaszkodnak hozzám és viszont; sőt az utóbbi időben az együtt tanulás, közös séták és programok alatt még inkább összeszoktunk. Valóban elfilozofáltam rajta, hogy elviszem magammal, de tudom, hogy fizikailag nem bírná. Nagyon fognak hiányozni…

Hátizsák tekintetében egyre inkább az Osprey irányába hajlok. Több forrásból is megerősítve, ezek a legkönnyebb hátizsákok és tartósság szempontjából sincs velük gond. Én egy aranysárga színű 35 literes változatot néztem ki.

“A tánc a mindenség lelke, minden mozog, minden forog, nincs megállás.”
(Hajnóczy Rózsa – Bengáli Tűz)

Lassan két éve, hogy minden hétfőn táncolok. Furcsa kettősség: egyrészt őszintén szeretem ezeket a késő hétfői órákat, másrészt rendszeres morgok miatta. A hétfő okozta munkahelyi sokk után gyakran nehéz visszazökkeni a normális emberi viselkedés és élet keretei közé.

Jó dolog táncolni. Nem vagyok és nem is leszek a táncparkett ördöge, de élvezem a táncban rejlő őserőt. Hihetetlen, hogy akár egy egyszerű rumbában mennyi érzelem, dinamika rejlik. Hasonlóan a motorozáshoz, vagy a futáshoz teljesen ki tud kapcsolni, de jóval több annál. A tánc páros műfaj. Két ember teljes összhangja kell ahhoz, hogy a különálló mozgás látványos egységgé olvadjon össze. Akkor, a mozgással együtt, összeolvadnak a lelkek is.

Az 1 óra sajnos kevés, pont mire belemelegednénk, akkor hagyjuk abba.

Annyira zsúfoltak a napok, hogy estére hazaérve már hullafáradt vagyok és fizikailag sincs erőm leülni és írni. Pedig zajlik az élet, még ha néha nem is pontosan úgy, ahogy azt eltervezem.

A hétvégén nem tudtam kimenni a motoros évadnyitóra. Illetve ilyen formában ez nem teljesen igaz, hiszen magamban az időjárásra való tekintettel már korábban lemondtam róla. A motort azért kitoltam a garázsból, beindítottam és mentem vele egy, azaz 1 km-t. Hideg volt. Egy kicsit irigylem azt, aki legurult Balatonra, de a fórumokon való visszajelzések szerint a hideg és a szél rányomta bélyegét a megmozdulásra.

Kárpótolt, hogy a szombati rocky-versenyen Máté és Fanni végre megtörték a jeget. Igaz, hogy csak házibajnokságon, de elhozták az aranyérmet. Kellett ez az érem, mert mióta serdülő kategóriába léptek, nem tudtak dobogós helyet elérni. Teó annyira szurkolt és szeretett volna segíteni, hogy kihasználva a pontozóbírók ismeretségét, bekéredzkedett az egyikükhöz. Előre kikészíttette, hogy helyrepontozásnál az első helyet adja Mátééknak, aztán lányos izgalmában ő volt az egyetlen, aki a második helyezést jelelő táblát emelte fel. Szerencsétlen pontozó alig tudott korrigálni.

Egy másik nagy eredmény, hogy cégen belül sikerült a Húsvéti Csokitojás Gyűjtő Akciót elindítani. Multinál ez nem egyszerű, és annak ellenére, hogy korábban már megszereztem a szükséges jóváhagyásokat, kedd reggel még bizonytalan voltam. Délutánra jött a hír, hogy teljes céges szinten, hivatalosan is folyhat a gyűjtés. A összegyűlt tojásokat a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat bevonásával olyan súlyosan beteg gyerekek között szeretnénk szétosztani, akik a Húsvétot kórházban kényszerülnek eltölteni. Tavaly 1000 tojást jött össze; jó lenne idén megdönteni ezt a rekordot .

Az El Caminora való készülődéssel csak minimálisát tudtam foglalkozni. Viszont kedden végre megint tudtam futni.

Az utóbbi néhány nap alatt 4 említésre méltó dolog történt:

1. A fiúkkal kimentünk a bicikli kiállításra.

   

   Itt egyrészt rettenetesen megfáztam, másrészt 2 krumpli lángosért és ICE Tea-ért 3000 Forintot fizettem. Tejföl, fokhagyma nélkül. Csak azért nem vágtam vissza az árus fejéhez, mert a fiúk láthatóan éhesek voltak. A lángos különben tocsogott az olajban, új értelmezést adva a tócsninak.
   Az egész szituáció a botrányos és elfogadhatatlan kategóriába tartozott.

2. A nátha, hideg idő és a sok munka együttes hatásaként nem futottam a héten. Ez igen rossz érzéssel tölt el, de a jövő hét határozottan jobb lesz.
    
3. A héten meg volt a 6s vizsgám. Hivatalos eredmény még nincs, de nem hiszem, hogy szégyenkeznem kellene.
    
4. Találkoztam Lajossal. Az ebédet megint ő fizette, ezúton is jelzem ez így nem mehet tovább. Beszélgettünk. Jó tudni, hogy van, aki egy kicsit aggódik helyettem és értem.

A héten végre sikerült a heti két futás. Jó volt az idő, és – bár borzalmasan sok munkánk van a pénzügyi év zárásával és 5 éves tervezésével – mindkét nap majdnem időben sikerült elindulnunk. Két szempontból is kiemelkedő volt a hét teljesítménye:

1. Kedden az év eddigi legjobb futása volt. Ehhez hozzájárult, hogy hosszú kihagyás után Géza, a vasember is velünk futott . Gyakorlatilag végigcsacsogta a teljes 9,8 km-t. Igaz hogy a végére kicsit kifulladt, de jelenléte egy elég ütemes iram kialakításához vezetett.

   

2. Csütörtökön velünk jött Edit is, akinek személyében egy új tagot köszönthetünk a futóklubban. Meglepően jól bírta az iramot. Bízom benne, hogy jövő héten is csatlakozni fog és stabil tagja lesz a csapatunknak.

   

Egyre napfényesebb az idő, láthatóan többen futnak a szabadban. Szóval indul a futószezon. Még márciusban meg szeretném szervezni a cégen belüli futószezon indítását. Ez lehet egy ebéd, vagy rövid beszélgetés.

Aztán lassan készülni kell az első futó megmozdulásra; ez számunkra a Vivicitta lesz - lásd Versenykiírás .

Benne van a levegőben, csicseregnek a madarak és Teó – 6 évesek kicsit hamiskás bájával – egyfolytában a „Tavaszi szél, vizet áraszt” című dalt énekli. Éjjel, nappal.

A hétvégén sétálni mentünk a környékünkön. Bóklásztunk a kertek alatt, néztük a lassan ébredező természetet. A fiúk fényképezték a számukra érdekes pillanatokat. Ebbe minden további nélkül beletartozott egy csokor hóvirág, egy elsárgult levél, valamint az uszoda előtt álló, egymásnak hátat fordító, két rozsdás-durcás bicikli is.

Az egyik házikó előtt kicsi, sárga virágszőnyegre lettünk figyelmesek. Az aprócska virágok szinte a teljes felületet befedték, helyenként egy-egy szál hóvirág törte meg a sárga folyamot. A ház előtt egy öreg nénike figyelt minket. Elmosolyodott, mikor elmondtam, hogy a virágaiban gyönyörködünk, majd szótlanul bement a házba egy kicsi ásóért, és egy dobozkában átadott néhány tövet.

Szívből adta, örömmel fogadtuk. Ha lesz egy kis időm, veszek egy csokor tulipánt és elviszem neki.

Számomra immár bizonyos: itt a tavasz.

Február 19.-én, péntektől Mátéval egy hosszú hétvégés síelés voltunk. Sopronban szálltunk meg, és onnan mentünk át Semmeringre és Stuhleckre. Mindenféle hosszabb elbeszélést helyettesít a becsatolt kis videó bejátszás. Az azonban elmondható, hogy ez a három nap, a terveknek megfelelően, rólunk kettőnkről szólt.
A zenéről annyit, hogy a hütték mellett többször is sikerült belefutnunk és meghallgatnunk. Visszaadja az osztrák síelés és a hütték hangulatát :).

Nagyon jól éreztük magunkat és hiányoltuk Teót és Évit. Évinek sajnos dolgoznia kellett; Teóra és Mátéra együttesen vigyázni már sok lett volna.

Teó lerajzolta, hogy legközelebb hogyan menjünk síelni. Nem nagyon bízom benne, de talán márciusban még összejöhet vele is egy rövid kiruccanás. Ha mégsem, akkor jövőre.

This update was received from Marti, Istanbul. We also agreed that until we find a final solution, I will post her updates. Anyway this is a good starting point and a learning curve for both of us.

Getting started

Hi, first of all, so sorry for being late for my January update. But promise you that, you’ll be having my updates on time from now on :). Since I like writing a lot, it’d be quite fun for me to send you some updates from my side on a regular basis. Some of my friends claim that I talk too much sometimes (in my opinion, it’s only valid if I’m so happy or too tired), but I hope you wouldn’t get bored if I sometimes write long :).
Well, maybe I should have introduced myself first. This is Marti from Istanbul, Turkey (sharp & short). The rest... you’ll be figuring it out as you keep reading.
 

January, 2010 - A new year ahead

Towards the end of Dec-09, I’ve felt that 2010 will be a different year for me. It’s hard to explain, but sometimes you just feel it & by the time passing, you start to see the consequences. As usual, I took some decisions to be applied within 2010 for myself of course (this years are more mature things I guess), made a high-level plan in my head etc. Well, we’ll see... I’ll keep you posted :)

This year I didn’t feel like partying in New Year’s Eve. I was planning to be at home, having dinner with my grandma, dreaming a pieceful night, having full day rest in Jan,1st after a hardworking month. And also, I attended a birthday part just one day before the new year which was very similar to a new year party :). So, I was really looking forward to be at home and watch TV. While I was planning like that, I had a call from one of my close friends which I haven’t seen lately, inviting me to his house party for New Year’s Eve. Well, as you can imagine, I couldn’t say no.

After I had early dinner with the family at home, I arrived there around 9:30 pm. Altough there were few people that I know in the beginning, I met a lot of new people and enjoyed it a lot. It was a very good party over all. Music, drinks, people, chat, fun, photos etc. When I got home it was almost 4a.m. I was upset that I had to wake up around 8 am. Wondering what the hell is wrong with me? :)
 

New year, new home

For the last 5 years, there was one idea that I couldn’t give up thinking of: moving out. Altough I had very pieceful environment at my parents’ house, I just felt that it’s time to move out. There was no specific or negative reason for that at all. On the other hand, instead of thinking it (searching flats in papers/internet & dreaming decorating them), just decided to take action. I just thought there’s nothing to lose. Sometimes we cannot guess the result if we don’t give it a try, right?

Well, as I said, I was already searching for a flat or house for a long time and hoping to find one as I like. Sometimes I found the house that I wanted, but I couldn’t afford it or vice versa (I had money, but couldn’t find one that I’d like to move in), so couldn’t rent it somehow until so far. There were 4 regions in my mind to search for a flat: Bebek, Akatlar, Baltalimani, Maslak. Sorted as my preference. Let me tell you how I made the selection:

Bebek
I think it’s a very nice place to live in Istanbul. Altough it’s getting more crowded each day, I like it. You can find everything you need when you go to street. Sea-view is another advantage, of course :). I think it has one of the best view of Bosphorus in Istanbul. I mean I love it. On the other hand, the area is quite expensive and buildings are very old, so they do require a lot of additional investment.

Akatlar
Another nice area. No sea-view, but I have a lot of friends living here. It’d have been nice to seeing them frequently. But again buildings are old and really hard to find one as you like.

Baltalimani
It’s where my parents live. Very neat area to live, but realized that I wouldn’t feel that I moved out. So, I gave up this option at the end.

Maslak
Where the office is located. Nobody prefers to live close to office in general. But, in Istanbul, I think it’s a luck. As most people know, there’s too much traffic here and unfortunately, there’s no way to escape.

In summary, after meeting many real estate agents, I decided to rent one flat in Maslak. Okay, I admit that I couldn’t resist sleeping 30-45 minutes more in weekday mornings and getting to office in 5-10 minutes without any traffic :)
 

My flat 

It’s not very big - only 85m2 -, but in a new building, so it’s very clean. It has also swimming pools, tennis & basketball courts etc. I believe it’s very good start for the first moving out type of flat. The only thing that I don’t like about it is that it has no balcony. I can say that I love houses with balcony for sure, but anyway... maybe in the future...

P.S. Yes, I woke up at 8 in Jan, 1st since I needed to be at my new home for cleaning. It was the only day that I could arrange a cleaning lady. When you have someting exciting in your life, you can tolerate & sacrifice a lot of things if you’re really into it, believe me.

 

A következő szösszenet azt próbálja illusztrálni, hogy lehetne nehezebb a cégen belüli szituáció.

Területünkön az együttműködés megszűnőben van. Helyette egy új rendbe szervezett, szigetszerű működés kezd kialakulni. Minden egyes kis sziget önmagában próbál boldogulni, és nem engedi, nem engedheti a másikat valós vagy vélt témái közelébe. A szinergia minimális, az információáramlás felületes kommunikációkban merül ki. Mindezt ahelyett, hogy kihasználnánk a több szem, több agy együttműködésében rejlő erőt és mentesítenénk az egyes szigeteket, hogy egy-egy témában teljesen elvesszenek, vagy éppen felületesen dolgozzák ki.

Hiszem, hogy együttműködéssel, nyitottsággal kreatívabban és átfogóbban tudnánk a problémákat megoldani. Ez a fajta hozzáállás azonban bizalmat feltételez. Sajnos azt is látom, hogy mi ennek teljes hiányában vagyunk. A felső vezetés éretlen droidként kezeli az amúgy felsőfokú végzetséggel rendelkező, kritikus és öntudatos munkavállalókat.

Ráadásul, nem látom a karizmatikus, előre átgondolt stratégia mentén következetesen haladó vezetést sem. Azt, amelyik nem olvad szürkén a döntéshozók seregébe, hanem fáklyaként hasít a sötétben és élénk színfoltként jelenik meg az érdekek palettáján.

Egy ilyen helyzet nem lenne egyszerű, de abban is biztos vagyok, hogy – így vagy úgy – csak átmeneti jelleggel tudna működni.

Január 20

Előre léptem az FY2010/11 önkéntességi terv megvalósításában. Ahogy azt a multi-kultúra megkívánja, prezentációt készítettem. Színeset, szagosat, szélesvásznút.

Január 27

Már a negyedik jóváhagyási körön vagyok túl. Időnként frusztráló, hogy ennyi kört kell megfutni, de ha a nap végén át tudom verni a koncepciómat, akkor megérte.
Mellesleg szeretek futni :).

Január 29

Jóváhagyásokat lezártam - átment a program.

-----

Pozitív jelnek tekintem, hogy ebben a pillanatban hívtak fel a Lighthouse-osok, hogy egyeztessünk. Február közepén találkozunk. Kíváncsi vagyok, hogy van-e lehetőség közös összefogásra.

-----

Február 11

Meg volt az egyeztetés, nyitottak voltak. Küldtem nekik összefoglalót a megbeszélésünkről, erre azonban még nem jött válasz.

Február 18

Ma tető aláhoztuk az ÖKÁ-val a szerződést a program csomag két karitatív csapatépítésének megvalósításához. Innen már csak szervezés és végrehajtás kérdése az egész.

Február 22

Kiment a megrendelés. Remélem, hogy a napi munka mellett marad energiám a megvalósításhoz.

Az elmúlt két hétben alig futottam. A heti kétszeri futás lecsökkent egyre.

http://sportstracker.nokia.com/nts/workoutdetail/index.do?id=2054305
http://sportstracker.nokia.com/nts/workoutdetail/index.do?id=2085833

Ráadásul ezen egyszeri alkalmakkor sem ment rendesen a futás. Éppen hogy csak valamivel a 6 perces km átlag alatt tudtam lenni. A távok is inkább csökkentek, minthogy nőttek volna. Szóval egyrészről tunyulás. Másrészről viszont az is igaz, hogy itt voltak a síelések.

Csütörtök révén ma futónap van. Jó lenne egy nagyobb távot futni, de mivel péntektől vasárnapig síelni megyünk Mátéval, nem mehetek későn haza – pakolni kell. Most csak ketten csatlakozunk egy baráti társasághoz: ez a három nap kettőnkről fog szólni.

-----

Nem volt futás. Helyette a biztosításokat kötöttem meg és a bepakoltam, hogy reggel csak indulni kelljen.

February was full with events. We had a lot of fun though I still have some problems that I don’t know how to solve at the moment.

Teo’s Birthday

At the end of January, we celebrated Teo’s birthday. Unfortunately, many of the invited kids could not join because of heavy showing still we had a great party with around 20 children. A dance teacher showed the kids some basic steps and we also had several other activities during the evening. Even some parents jumped in and danced with the kids. Teo was extremely happy, that so many people attended his birthday party. It was funny and surprisingly wise from him that he thanked everyone for their participation at the parting. Both the kids and the parents agreed that it was a very special birthday party.

Skiing in Austria

At the beginning of February, we had one week of skiing in Austria. We went with our friends, more than 30 people. Just imagine, 6 days in the beautiful, snow-covered hills! We had breakfast at 7.15am and at 9.00am we started skiing. As far as I realised, we were the last ones who left the skiing slopes at 5pm. Even the kids were skiing during the whole day – of course while driving back to the accommodation they immediately fall asleep. Dinner was at 6, and after dinner we played cards and chatted till 10.
I really like these very active days and so do Teo and Máté. They both are able to ski down safely and easy even on red tracks. The weather was sunny and we had only one day of extreme huge fog. Skiing under this condition is not that easy since you loose your orientation and even in a standing position you can fall. So, that day we had even more laugh, but survived without injuries.

Charity

I have some news in this field. The first is that my proposal for the TD FY10/11 Charity Programme was approved. I had to collect approvals from CR, External Communication, Internal Communication, Finance, and Supply Chain. Now, I got green light and can start with the execution. I hope that besides my daily job, I will have enough energy, power and supporters allowing me to put the concept into realisation.

My other story for you is about Kira. She is 3 years old, lives under very poor conditions. She is just over a dreadful cancer called Wilms tumour. This is a rare type of kidney cancer that affects children. If you look at the pictures you will see a beautiful, blond, blue-eyed little angel, who went through the hell during the past 3 years.
We brought her a plastic house, which was one of her biggest dream. When we arrived she was silent, had no word for us and it took a while till we could break the ice. But then we have assembled the house together and played with her and her brother. It was heart-warming to see her laughing and playing inside the new house. When we left, I reached my hand to shake hers, but she took my finger, edged me close to her and I got two very soft pecks. I was totally lost…

Closing thoughts

Again, I would like to share a song with you. I heard it in Austria, basically each time I have entered a Hütte, restaurant or public location, I heard this song. Somehow, it matches to all those events that happened to me in February.

Finally, my dream to complete El Camino is getting stronger and stronger. Next month I will start to think over what it will require and how I should plan it.
Any idea or recommendation from you?

2009 számomra egyik legmeghatározóbb élménye a törökországi kiküldetésem volt. Gyakorlatilag nyár elejétől szeptemberig majd minden második hetet Isztanbulban töltöttem.

Hihetetlen egy ország, hihetetlen egy város.

Nem csak méreteivel nyűgözött le, hanem fiatalosságával, lendületével, kultúrájával és történelmével. A 12 milliós városban az átlag életkor 28 év körül van. Sok helyen megfordultam már, és meggyőződésem, hogy a Kék Mecset és a Hagia Sophia és az azt összekötő terület a világ legszebb terét alkotja. Legalábbis számomra. Minden alkalommal szükségét éreztem, hogy újból és újból megnézzem. Ellenállhatatlanul vonzott a hely varázsa.

A látnivalók kívül több más is megfogott. Az emberek mentalitása, az élethez, munkához való hozzáállása példaértékű lehetne számunkra. A látogatót – vagy éppen munkavállalót – átöleli az emberekből áradó életöröm, vendégszeretet.

Itt írtam néhány szösszenetet Isztanbult bemutatandó, amit végül kivettem. A lényeg ugyanis abban a megbecsülésben és szeretetben van, amit a kint létem alatt kaptam. Pillanatok alatt a csapat tagjává váltam. Tekinthettek volna rám, mit egy külső, okoskodó tojásfejre, helyette befogadtak, elfogadtak és meghallgattak. Sőt rövid idő alatt maguktól jöttek kérdezni. Kint létem alatt több pozitív visszajelzést kaptam, mint amit jelenlegi munkáltatómnál összesen. Talán én csináltam valamit másképp, vagy tényleg a környezet és az emberek voltak mások? Jó lenne tudni.

Kira 3 éves, bűbájos, ártatlan, pici angyal. A szőke haj alatt a hitetlenül kék szemek szomorúan tekintenek a világba. Három év alatt ez a kislány olyan tapasztalatokon ment keresztül, amit embernek egész élete során nem lenne szabad átélnie. Kiránál hathónapos korában Wilms-tumort diagnosztizáltak. Embert próbáló kezelések, műtét, majd újbóli kezelések. Az anyuka elmondásából hirtelen nem tudom ki szenvedett jobban, a pici lány vagy ő. Ilyen, egyszerűen nem történhet meg egyetlen gyerekkel sem és egyetlen szülőnek sem lenne szabad látnia a gyermekét ilyen körülmények között. Talán most már túl vannak rajta.

Fél tizenkettőkor érkezünk Tatabányára. Őszintén, a ház és állapota láttán felmerül bennem a kétség, hogy rossz címre jöttünk. Belül egyszerűség, a kályhákban izzó fa kellemes meleget varázsol a két tiszta szobácskába. Az egyik szoba csak a gyerekekről szól: a falról piros szívecskék között hupikék törpikék mosolyognak le. A polcokon plüssállatok és játékok. A fürdőszobában viszont 5 fok körül lehet. Takarékoskodni kell, itt csak fürdetéskor fűtenek be.

A három év Kirát bizalmatlanná tette a felnőttekkel szemben. Most is, az ismeretlenek láttán sztoikusan elmereng. Csak a kezei árulkodnak nyugtalanságról. Talán újabb vizsgálat, infúzió, rosszullét. Az anyuka szerint folytonosan csacsogó kislány csendben hallgat, kerüli a tekintettet, barátkozó kérdéseinkre inkább csak bólogat.
Előkerülnek a személyes ajándékaink. Szilvi egy tábla csokoládét hozott. Péter egy plüssállatot – talán kacsacsőrű emlős. Igazi relikvia, betegségében kapta a szüleitől gyógyulását segítendő. Ezt ajándékozta most tovább. Én a Vízipók meséből jól ismert Keresztespók figurát és egy tábla csokoládét vittem. Kira még csak figyel, de a bátyja már felenged, beszélgetni kezd velünk.
Szóba kerül Kira nagy kívánsága is. Egy házikót szeretne, ami a kórházban is volt. Vajon mi lehet az egyszerű kérés mögött? Talán a félelmei és a fájdalom elől bújt oda, vagy egyszerűen csak tetszett neki? Mindenesetre, hihetetlen, de épp volt náluk egy házikó. Kicsit kisebb, mint a kórházban, de határozottan szebb, színesebb, és ami legfontosabb, ez a házikó Kirának volt szánva. A cégünk ajándéka a kis, kékszemű hercegnőnek.

Az összerakás már csapatmunka volt. Péterrel összeütöttük a négy oldalt és a tetőt, Kira és bátyja nagy lelkesen a csavarokat tekerték be. Utoljára Szilvi és a gyerekek a matricákat ragasztgatták fel. A kezdetben hallgatag kislány beszélgetni és játszani kezdett.

A kisházat először a gyerekek vették birtokba. Aztán nekünk kellett vendégségbe menni és persze anyuka is meg lett invitálva. A plüssállatokkal együtt Kira önfeledt kacagása is beköltözött az új házikóba.

Búcsúzáskor mindhárman kaptunk két pici, puha puszit és egy nagyon kék, mosolygós, szívbemarkoló gyerektekintetet.

Hat nap a hófödte hegyekben. Család, barátok, ismerősök. Síelés reggel kilenctől este fél ötig. Számomra ebben rejlik a tél öröme. Szeretem a közös reggeliket, az indulás előtti lázas sürgés-forgást, aztán azt a felszabadító érzést, amikor nyitás után közvetlenül az elsők között vesszük birtokba a pályát, s végül a napot lezáró közös vacsorát, beszélgetést.

Az első két nap Arnoldsteinban voltunk. Szikrázó napsütés, szépen ratrakolt pályák; egyszerűen ideális bemelegítésre. A srácok imádták. Balázs bácsi, az oktató – a földre szállt Sí-Isten maga – még az ugratás alapjait is megtanította velük.  A két nap szükséges volt ahhoz, hogy kezdőbb és haladóbb gyerekek összecsiszolódjanak. A gyakorlatok során megtanulták tiszteltetni a hegyet. Összetartó, egymást beváró és segítő csapat alakult ki. A második nap végére könnyedén és biztonságosan jöttek le a piros pályákon is.

Különleges hangulata van a hüttében elköltött ebédnek. Az olvadó hó, a síbakancsban csetlő emberek, a meleg párás levegő, a gőzgombóc, tea, steakek illatának keveréke a egyfajta, számomra kedves mikroklímát eredményez. Azt hiszem, hogy a kintlétünk alatt a gyerekek csúcsot döntöttek gőzgombóc evésben.
Ebéd után jó érzés kiülni a napsütésbe. A nap nem erős, de szívet-lelket melengető. Ilyenkor sajnálom, hogy nem lehet osztódni, egyik felem elüldögélne és bámulná a hütte előtti kavalkádot. Másik felem pedig élvezné a síelés örömét. Ahogy a Sí-Isten mondaná, a húzott ívek hatására „sírnának a hegyek” alattunk.

Volt egy ködös napunk – Gerlitzen fogadott így minket. A Költő legszívesebben ködbe vesző hegyekről énekelne, a tények azonban arról szólnak, hogy 1 méterre sem lehetett ellátni. A felhőben az ember minden tájékozódási képességét elveszti. Hirtelen nem érzed, hol van a lent és a fent, pályán síelsz vagy már azon kívül jársz és freestyleban nyomod. Nekem az jött be, hogy erősen a hóra fókuszáltam és így próbáltam a stabil pontot megszerezni. Mindenesetre mókás látvány, ahogy a pihenésként álldogáló emberek látszólag minden ok nélkül, mint bot dőltek el.

Összefoglalva: hat nap feltöltődés, tele élménnyel. Vasárnap háromkor még síeltünk. Olyan 23.00 fele kerültünk haza. Hétfőn Máté óra alatt elaludt az iskolásban :) és ezért figyelmeztették. Hidegen hagy, illetve szervezem, hogy februárban még egyszer, legalább ketten néhány napra kijussunk síelni.

A héten síelünk.

Azt álmodtam, hogy világhírű holywood-i rendező vagyok. Mint rendező a következő dickensi történet megfilmesítésébe kezdek:

1920 évek Budapest. A városszélén árvaház, az elhagyott gyerek karácsonyi ünnepségre készülnek. Melegség önti el az amúgy rideg gyermekotthont, a szépen megterített díszteremet a külön alkalomra főzött vacsora illata lengi be. Ezek közül is kiérződik mákos bejgli fahéjas aromája – rejtélyes okok miatt ez fontos eleme a látomásnak. A nem mindennapi látványt egy hatalmas feldíszített karácsonyfa koronázza. A fa alatt pedig ajándékok; jóérzésű emberek adományai.
Az izgatott társaságot az otthon Igazgatója próbálja csitítani. Szakállás, bölcs ember. Néhány köszönő, hálát adó szóval, majd a gyerekek előadásával kezdődik az ünnepség, melynek prominens látogatói is vannak. Az otthonért legtöbbet tevő cégek, személyek meghívást kaptak a jeles eseményre.
Vegyes társaság. Itt vannak a baptisták: a két szikár, méltóságteljes angolt egy hatalmas fekete kíséri, aki komoly tiszteletet és ámulatot vált ki a gyerekből. Különálló kasztot alkotnak, nem vegyülnek.

A baptista hit alapja kizárólagosan a Biblia. Nevük az újszövetségi görög nyelvből ered: baptista, azaz bemerítve keresztelő. A baptista közösségek, a felülről szervezett egyházakkal ellentétben, alulról szervezett szövetségekbe rendeződnek.

Velük szöges ellentétben áll egy független jótékonysági szervezet két kedves arcú hölgyképviselője. Szoros a kapcsolat közöttük és gyerekek között. Névről ismerik egymást, a kisebbek versengenek, hogy ki tud hozzájuk bújni, az ölükbe ülni. A háttérben megbújva egy nagyobb cég önkéntesei. Fiúk és lányok vegyesen, kicsit elveszve, nem találva helyüket a lázás forrongásban. Az utolsó sorban néhány magányos önkéntes áll. Köztük egy tanárember, aki napi munka mellett az önkéntességi munkák szervezésében találja megvalósítani magát.
A vacsora izgatott moraj mellett gyorsan lecseng. Az ajándékok gazdára lelnek, a gyerekek önfeledt játszásba merülnek, míg a vendégek között néhol felszínes, ritkábban mélyre szántó beszélgetés alakul ki. Néhány kiscsibész próbál bekapcsolódni. Különösen a hatalmas fekete az, aki nagy érdeklődésre tart számot. Egy csillogó szemű, barnahajú kisfiú próbál beszédbe elegyedni vele. Kínos csend, a nagydarab fekete amerikai, csak angolul beszél. Végül viccesen rájuk mordul, szétröppen a banda.
Egy fürtös kislány egy csillagszórót próbál meggyújtani. Eredménytelenül.

A csillagszóró Japánból származik. 10gramm bárium-nitrát és 3gramm keményítő összekeverésével, majd 1gramm alumíniumporból és 5gramm durva vasporból álló fémkeverék hozzáadásával elegyet készítünk. Annyi forró vizet adunk hozzá, hogy a keverék masszaszerűvé váljon. A masszát drótdarabra kenve, majd 110 fokos sütőben néhány perc alatt kiszárítva kész is a csillagszóró. A kiszáradt csillagszórókat hevítve a bárium-nitrát oxigén fejlődése közben elbomlik. A felszabaduló oxigénben az alumíniumpor és a vaspor elég. Égés közben az alumínium fehér fénnyel világít, az égő durva vasporszemcsék pedig szikrázva alakulnak vasoxiddá.

A fiatal tanárforma segíteni próbál, átveszi a csillagszórót, közben összemosolyognak a pici lánnyal. A hirtelen támad melegségtől a csillagszóró önmagában lángra kaphatna. De ez nem adja magát. A nagyobb cég önkéntesei közül egy lány fordul feléjük egy égő gyertyát tartva. Tűz perzseli, égeti szív alakú formát, aztán egyszerre csak a vörös izzásból fehér csillagok szökkennek a magasba. A göndör fürtök mögött, az elkomolyodott barna szemekbe beköltöznek fényszikrák. A kislány nevet, fogja fénylő-égő szívet és elfut vele. A tanár és a menedzser beszélgetni kezdenek.

A történet végét nem tudom, mert reggel révén felébredtem. De hogy lesz ebből sikerfilm? Egyáltalán mi a műfaj dráma, szatíra vagy vígjáték? Esténként úgy próbálok elaludni, hogy pozitív véget álmodjak.

Zajlik a Duna. Kíváncsi vagyok, hogy tartósan milyen hőmérséklet alatt kell lenni ahhoz, hogy teljesen befagyjon. Az irodából nézve félelmetes látvány, ahogy a nagyobb jégtömbök áradnak lelefe (5km/h).

Kedden azt írtam, hogy immunissá válunk a hideg ellen, de a -9 fok és a kellemetlen szél együttes hatását elképzelve erősen hezitálok, hogy kimenjek-e, vagy sem. Ráadásul Zs. sem tud jönni. Ha nem is 3, de legalább 1 kört kellene futni.

-----

Végül nem futottam. A benti munka, a hideg és a szél együtthatása miatt papírkutya lettem. Ma már borzasztóan hiányzik. Határozottan érzem, hogy feszültebb vagyok. Remélem az esti jégkorcsolyázás segíteni fog.

Hideg volt, de ez már nem meglepő. Sőt, azt kell mondanom, hogy lassan immunissá válunk a mínusz fokok ellen. Egyáltalán nem zavar vagy hátráltat. Annál rosszabb volt, hogy veszettül csúszott az út. Kétszer is majdnem hasra estem.

A nagy hidegben nem volt pára, a város teljes pompájában szikrázott. A második körnél próbáltam képet csinálni, de sajnos nem adja vissza az érzést és a látványt. Persze, mit várhat az ember egy mobilba épített kamerától sötétedés után.

Két kört – 10km – futottunk, 5:30 perc alatti kilométer átlaggal. Ha nem lett volna jeges, jobb is lehetett volna, de így is rendben. Csütörtökön szeretnék ismét 3 kört futni. Remélem összejön.

http://sportstracker.nokia.com/nts/workoutdetail/index.do?id=2009916

Az emberiség egyik legrégebbi problémája a szabad akarat kérdése. Mindig is foglalkoztatott a téma, de sohasem volt időm elmélyedni benne. Aki szabad akarattal rendelkezik, az nem enged a külső körülmények nyomásának és csak a saját elvei és érdekei mentén dönt. De mi van akkor, ha a belső elvek és az érdekek ellentmondásban állnak egymással?

Vagy állandóan jeleket kellene figyelni és azokat követni? Milyen dolgok születhetnek abból, amikor a vélt vagy valós jeleket rosszul értelmezzük?

Hiszem azt, hogy én irányítom a sorsom, a jelek meg azért vannak, hogy a céljaim megvalósításában, problémák megoldásában segítséget nyújtsanak.

Ez így van, és kész.
 

Szombat este síelni mentünk családilag és néhány baráttal. 17.00 órakor már beöltözve álltunk a Mátraszentistváni Síparkban. Napközben állítólag 8-10 perces sorok alakulnak ki a felvonóknál, este azonban 1-2 perc alatt felfele halad a síelni vágyó.
Belépőjegy felnőtteknek 5-től 9-ig 4.500, gyereknek 3.500 Forint. Egy deci forró csokoládé a hüttében 380. Nem éppen családbarát.

Amúgy a terep igényes, a felvonók rendben. Igaz, elég gyakran leállnak, néha úgy tűnik minden ok nélkül. Nem tudom, hogy mennyire elterjedt kifejezés, de az én humorérzékemet erősen csiklandozta, ahogy a csákányos és tányéros felvonóknál egy figyelmeztető tábla a vonszolók óvatosan használatára int.

A komédia enyhe tragikumba csapott át mikor Teó – aki mellesleg könnyen megbirkózik a piros pályákkal – úgy döntött, hogy feljön az „A” csákányossal a csúcsra. Egyedül persze. Az út kétharmadáig egészen jól bírta, aztán lankadt a figyelme és kiesett a felvonóból. Éva utána. Én felhúzattam magam, lécek le, aztán legyalogoltam először a lécekért, utána Teóért. Oda-vissza nem lehet több mint 500m - ezt persze kétszer, de mire végeztem keményen sajgott a vádlim. Közben persze volt, aki többször is elhaladt mellettünk. Nekik kedélyesen integettem, mintha mi sem lenne természetesebb, mint lábujjhegyen, síbakancsban vonszolódni felfele, a keményre döngölt havas, csúszós és meredek talajon, a felvonók mellett.

Míg a család a hüttében pihente az izgalmakat, mi tovább róttuk a nem túl nagy köröket. Fél kilenckor csúsztunk még párat a két gyerekkel. 11 után értünk haza. A vasárnapi erősítés kimaradt.